Dávid indult az iskolai versmondóversenyen. Első körben az osztályban mérettettek meg, ahonnan két gyerek jutott tovább, egyikük Dávid lett a közönség - vagyis az osztálytársak szavazatai alapján.

Az iskolai fordulót tegnap rendezték, ahol Dávid 22 induló közül a dicséretet kapottak közé került.

Nagyon büszkék vagyunk rá, mert sokat készültünk és gyakoroltunk rá. Sikerült legyőznie az izgalmát, na és ellen tudott állni a nevetésnek is, hiszen a közönség minden esetben jókat derült a versen:

Békés Márta:

Táskaleltár

tankönyv? csak a borítója

(én semmit sem tudok róla,

hova lett a tudomány,

engem nem bánt e hiány)

egy töküres tolltartó,

(pisztolytoknak volna jó)

tartógumik felszaggatva,

(engem ezért ne nyaggass ma)

hetvenhárom szamárfül

nyolc füzeten legbelül,

kitört ceruzahegyek,

kilenc, hogy pontos legyek,

radír, mit körző átdöfött,

találhatsz belőle ötöt,

szétkaratézott vonalzó,

órán játszott torpedó,

na meg három rágó ára,

szögmérő, de ripityára,

matchboxfelni repedten,

(nahát, ezt hogy kerestem!)

visszakapott visszajáró,

pulóver a visszájáró',

sonkáskenyér, érintetlen,

(asszem aszondtam megettem)

almacsutka, már penészes,

(kérlek szért se légy mérges)

széjjelolvadt tejcsoki,

(veszni hagytam, tök ciki)

egy fel nem használt puska,

meg hogy csíp engem a Zsuska,

egy ragasztó széjjelkenve,

meg hogy nem volt leckém keddre,

meg egy háttal kezdett mondat,

meg, hogy elmarad a szombat,

nahát, ilyet már kilátott,

még az intő is elázott,

hogy nem hoztam füzetet,

meg az a sok üzenet...

Hát, arról szól valahány,

hogy a gyermekük trehány.

Hanyag lennék, rágalom!

Cipelem a hátamon.

Január utolsó hétvégéjén Bárándra utaztunk, ugyanis befizettünk egy disznóvágás programra. Gondolom, most sokan, akiknek szinte minden télen részük van hasonló programban, meglepődnek, hogy vannak emberek, akik ezért még fizetnek is! De bízom benne, hogy mire beszámolóm végére érek, addigra mindenki úgy gondolja, hogy érdemes volt.

Szerintem mondanom sem kell, hogy ez a hétvége sem fogyókúrás, sem méregtelenítő programnak nem volt nevezhető, de a cél nem is ez volt. Gyermekeink még soha nem voltak disznóvágáson, és úgy gondoltuk, jobb ha tudják, hogy a kolbász nem a Tescoban terem.

Péntek délelőtt indultunk Pécsről, egy rövid ebéddel kb. 5 órát utaztunk. A hely ismerős volt, hiszen nyáron is jártunk már itt, és remekül éreztük magunkat a Koroknai Portán. Az első este programja kemencében sült kenyérlángos volt.

Itt kezdődött a korábban soha át nem élt élmények sora. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy mindeddig nem volt lehetőségem búbos kemence padkáján melegedni, de itt erre is lehetőség volt, amíg bent a kenyérlángos sült.

Persze a kemencébe is bekukkantottunk:

Egyébként egész hétvégén a legtöbb időt ebben a tündéri étkezőben töltöttük, ami szebbnél szebb régiségekkel van berendezve. Elbűvölő volt.

 Szombat reggel 7 órára volt várható a disznó érkezése. Jött is, egy traktorra szerelt "ketrecben". Nagyon nyugodt volt, vagy beletörődött a sorsába, vagy nagyon megbízott az emberekben. Én nagyon megsajnáltam.

Egy hangot sem adott ki, nem küzdött. Állva bökték le a szemlátomást szakszerű kezek. Hamar sor került a pörzsölésre.

Majd nem lógatták fel a disznót a szétbontáshoz, ahogy én ezt korábban láttam, hanem a földön szedték szét.

Közben elkészült a reggeli is: természetesen a disznóvágás hagyományainak megfelelően hagymás vér, illetve az érzékenyebb gyomrúaknak rántotta friss falusi tojásból. Hozzá bárándi kenyér.

 Míg a disznó feldolgozása folyt, megnéztük az istállóban az állatokat: lovakat, kecskéket, nyulakat, libákat, kacsákat, birkákat, mangalicákat (remélem, senkit nem hagytam ki!).

Befagyott a kacsaúsztató is a hetek óta tartó hidegben, így jó, hogy elhoztuk a korcsolyát házigazdánk tanácsára, mert arra is volt idő, hogy Dávid menjen néhány kört a kis tavacskán.

Majd hamarosan megérkezett a lovaskocsi, amivel mentünk egy kört a faluban. Korábban nem gondoltam, hogy ilyen nagy ez a falu. Nyáron 1-2 utcáján kívül máshol nem jártunk. Elég sok kisebb-nagyobb tó található körülötte.

Mire visszaérkeztünk, a disznó feldolgozása már olyannyira jól haladt, hogy már a kolbásztöltésnél tartottak.

Közben elkészült az ebéd is: orjaleves, toros káposzta és sült húsok minden mennyiségben. Moccanni sem tudtunk utána, ami nem is volt baj, mert megérkeztek a citerások, akiktől egy kedves kis műsort hallottunk főként helyi népdalokból.

Délutánra még a hó is eleredt, ahogy azt az időjárásjelentésben már előre jósolták. A disznó hamarosan elkészült. Délután kicsit pihengettünk, majd nemsokára vacsorázni kellett mennünk. Na itt már végképp nem az éhség hajtott minket. Pedig finom volt a vacsora: sült hurka (tüdős és májas) és sült kolbász várt ránk.

Reggelre szép nagy hó esett, aminek leginkább a gyerekek örültek, akik egy kisebb hógolyócsata után neki is láttak, hogy hóembert építsenek.

Reggelire sült töpörtyű, stifolder, cseresznye- és meggybefőtt várt. De szerintem még mindig nem voltunk éhesek!

A hó ellenére elég jól tudtunk haladni, és mivel éhesek nem voltunk, meg sem álltunk hazáig, kb. 5 óra alatt otthon voltunk.

Azt hiszem, visszatérünk még a Koroknai Portára, ahol mindig vendégszerető házigazdák, jobbnál jobb élmények várnak!

Pöttyök ide, pöttyök oda, a hó végre esett, nem is keveset, muszáj volt elmenni szánkózni. Szerencsére most elég hideg volt ahhoz, hogy Kertvárosban is megmaradjon a hó, így nem kellett messzire mennünk. A fiúk már nyár óta várták, hogy kipróbálhassák a szánkót, amit vettünk nekik - hiába, nyáron olcsóbb volt.

No, ilyen se volt még nálunk. Dani elkapta a bárányhimlőt. Nem semmi, napról napra, szinte szemlátomást gyarapodnak a pöttyei. És ha belegondolok, hogy Dávid se volt még bárányhimlős...

Szerencsére legalább nem viszketnek nagyon a pöttyök, így nem is engedi hintőporozni.

Hát így néz ki a mi kis báránykánk:

Ezen a napon tartotta Dávid osztálya a karácsonyi ünnepséget. A szülőknek (nagyszülőknek) kedves kis műsort készítettek. Dávid utazót játszott a betlehemi játékban.

Nagy volt az izgalom, minden kisgyerek izgult, hogy jól sikerüljön. És természetesen jól sikerült. Aranyos volt a történet, aranyosak voltak a jelmezek.

Nekem a legjobban a végén előadott vidám kis ének/versike tetszett a karácsony 12 napjáról ("...és egy csíz a csupasz körtefán"). Olyan vidáman, olyan élvezettel adták elő!

És persze végre megláthattuk azt is, hogy milyen kis ajándékot készítettek nekünk az elmúlt hetekben. Olyan sokat készültek vele, de érdemes volt! Egy kedves kis angyalkát kaptunk, a nagyszülők pedig egy kis kinyitható lapot. Nagyon sokat dolgoztak vele, hogy szép legyen.