1. nap

Reggel 6 után indultunk útnak, és kényelmes tempóban autózva, egy megállással fél 2 körül érkeztünk meg az 1.200 m magasan található szállodánkhoz. Szobánk egyszerű, de nekünk tökéletesen megfelelő volt, kilátással a hófoltos hegyekre. Imádom, amikor a kánikulából havas tájakat nézhetünk! :)

Délután elfogyasztottuk a kis sütinket, fagyinkat, ami az ellátás része volt, majd a szálloda mellett pihengettünk, míg a gyerekek remekül érezték magukat a sokféle játékkal felszerelt játszótéren.

Vacsoráig tervezgettük még, hogy merre menjünk másnap, majd vacsi után a környék autós felfedezésére indultunk. Mindig elámulok, amikor látom a gyönyörű házakat, telis-tele virágokkal.

Érdekesség, hogy az itteni házak egy részénél egy olyan kis harangtorony-féle található a tetőn, amin sokszor még szélkakas is van. Sőt az egyiken „szélhal” is volt!

A környéken láttuk a Silberkarklamm nevű szurdok bejáratát is, elhatároztuk, hogy valamelyik nap teszünk ott egy kirándulást. Gyönyörű kékvizű tavacskát duzzasztottak itt fel a szurdokon végighaladó patak vizéből.

2. nap
Gyönyörű, napsütéses reggel fogadott. Ezért el is döntöttük, hogy a tegnap felfedezett Silberkarklamm szurdokban fogunk délelőtt kirándulni. A túra nem volt hosszú, de sok-sok vízesést láthattunk útközben, miközben a falépcsőkkel és pallókkal kiépített úton végigsétáltunk.

Jól bírták a fiúk is az utat, igazán kellemes kis kirándulás volt.

A kapott ebédcsomagunkat végül a szálloda melletti kis napozórészen fogyasztottuk el, a gyerekek még ugráltak és játszottak kicsit a játszótéren, míg mi a jól megérdemelt sörünket iszogattuk és gyönyörködtünk a csodaszép kilátásban. :)

Délután-estefelé elautóztunk Schladmingba, ami 5-6 km-re található Haus im Ennstaltól. Híres arról, hogy jó pár éve a sívilágbajnokság néhány futamát itt rendezték, és rendszeresen láthatjuk a sívilágkupa helyszíneként is. Láttuk a középkori városkaput,

a gyönyörű kis spalettás ablakú házakat, sétálgattunk.

3. nap
A reggelinél ismét hiába kerestem a biosarkot. Ugyanis ezt a foglalásnál és az érkezéskor kapott tájékoztatón is lelkesen hangsúlyozták: Frühstücksbuffet mit Bioecke. Otthon azt képzeltem, hogy lesz majd mindenféle zöldféle és gyümölcs, tejtermék - biogazdaságokból. De se gyümölcs, se zöldségféle. Volt többféle müzli és corn flakes, joghurt, felvágottak, sajt, lekvár, egyedüli „extrém” dolog a lenmag és a szezámmag volt. Lehet, hogy az a bio?

Ma azzal a céllal indultunk útnak, hogy Bad Ischlbe megyünk, mivel nem jósoltak túlzottan jó időt. Először Radstadt felé indultunk, hogy beszerezzük Salzburgerland kártyánkat, amivel rengeteg helyre ingyen juthatunk be, többek között a Bad Ischlbe is. Dani már nagyon várta, hogy felvonóval felmenjünk valamilyen hegyre, így a kártya birtokában kerestünk egy felvonót, ami útba esett. Így a Karkogel Kombibahnt választottuk, Abtenau mellett. Nem ígért a leírása alapján semmi különöset, 1200 m magasra vitt csak fel, de most a lényeg a liftezés volt.

Amikor odaértünk, kiderült, hogy egy nyári szánkópálya is van a felvonó mellett, amire szintén érvényes a kártyánk. Dávid mindjárt fellelkesedett, hogy szánkóval jöjjünk le, mi tagadás a mi lelkesedésünk kissé visszafogottabb volt. Végül az idő kegyes volt Dávidhoz, az eső elállt, így lehetőségünk volt lefelé szánkóval jönni. Végül mindannyiunknak nagyon tetszett! Olyannyira, hogy mentünk még egy kört, és a további köröktől is csak a hosszas sorbanállás és az eső riasztott el.

Továbbindultunk, és felkerestünk még egy felvonót, a Gosaukammbahnt, ahonnan csodás kilátás nyílt a szemben lévő Dachstein-gleccserre és a Gosausee tóra. Persze az eső itt is eleredt, így nem tartózkodtunk túl sok időt a hegyen.

Innen az utunk Hallstattba vezetett, hiszen már többször terveztük, hogy megnézzük ezt a városkát, de ezidáig nem jutottunk el ide.

Most sem volt egyszerű dolgunk, mert meglehetősen kevés volt a parkolóhely, de végül sikerrel jártunk. Mondanom sem kell, miután kiszálltunk az autóból, ismét eleredt az eső.

Leginkább a csontházra voltunk kíváncsiak. Ennek megtalálásában sem az útikönyvek, sem a városban található térkép nem sokat segített. Végül egy képeslapon találtuk meg, hogy milyen templomot kell keresnünk. A szakadó esőben már mindenki visszafelé jött onnan, el is bizonytalanodtunk: talán egyirányú gyalogos utcába tévedtünk? A hely egyesek szerint bizarr, de szerintem mindenképp érdekes. A rövid története arról szól, hogy a városka temetkezési helye túl kicsi volt, és ezt a problémát úgy oldották meg, hogy a sírokat kb. 15 év után felnyitották, a koponyákat és a végtagcsontokat kiszedték, megtisztították és egy „erre szakosodott” művész kifestette a koponyákat. A különböző motívumoknak különböző jelentése van: pl. a rózsa a szeretet jele. Ezeket a csontokat őrzik itt. A „legfiatalabb” egy, a nyolcvanas évek közepén elhunyt asszonyé, aki kifejezetten kérte, hogy ide kerüljön majd.

Amíg visszasétáltunk az autóhoz, arra a megállapításra jutottam, hogy a hallstattiak mindennel dacolva úgy döntöttek, hogy márpedig ők egy mediterrán hangulatú városka lesznek. Voltak itt dézsába ültetett füge- és barackfák, óriási levendulabokrok, semmiből kinőtt, házfalra felfuttatott körtefa és szőlőlugas, pálma, kaktusz. Árultak az utcákon sót is mindenféle formában - és horrorisztikus árakon.

Elment az idő, így Bad Ischlt egy későbbi napra halasztottuk és visszaindultunk a szállodába.

4. nap

Ma végre eljutottunk Bad Ischlbe. A folyóparton parkoltunk, szinte szemben a Lehár villával. Ezt néztük meg először. Nem voltunk feldobva, hogy csak vezetéssel lehet megnézni, de végül nem bántuk meg. A drindlruhába öltözött vezető könnyen érthetően beszélt, és érdekes volt, amit Lehár Ferencről mondott. Az egyik szobában Daninak még azt is megengedte, hogy ráüljön egy székre: ez a szék ilyenkor zenélni kezdett. Egy érdekesség: a lépcsőházban végig magyar történelmi eseményekhez kapcsolható képek lógtak a falon. Mi és egy másik magyar pár elidőztünk egy-egy képnél, hogy megfejtsük, mely eseményt ábrázolja. Ekkor vezetőnk elmondta, hogy ha magyarok is vannak egy-egy csoportban, akkor mindig tovább tart ez a szakasz, hiszen mi még nála is jobban ismerjük a képek történelmi hátterét. Ugyanakkor az is érdekes, hogy szerinte mi, magyarok sokkal inkább tisztában vagyunk a saját történelmünkkel, mint az osztrákok a sajátjukkal. Mikor végigértünk még valami elgondolkodtatott: Lehár Ferencet mi magunk magyar zeneszerzőnek tartjuk, hiszen magyarnak született, 12 éves koráig nem is beszélt más nyelvet. Az osztrákok viszont szintén magukénak érzik őt, hiszen Bad Ischlben és Bécsben élt, németül szerezte műveit, felesége is osztrák származású volt.

Ezután a Kaiservilla parkját néztük meg, ez nem volt különösebben érdekes, úgyhogy hamar visszafordultunk és inkább a sétálóutcában sétálgattunk.  

Próbáltunk islert enni, hiszen ez mégiscsak Bad Ischlben lehet az igazi. Nem sikerült. Sehol nem találtunk, pedig vasárnap ellenére azért néhány kávézó-cukrászda nyitva volt.

Továbbmentünk St. Gilgenbe. A Wolfgangsee-parti városkában felvonóra ültünk, hogy fentről is megnézhessük a kilátást. Jól átvágtak: Először azt hittem, csak pár száz méter a kötélpálya, de mikor odaértünk, kiderült, hogy még nincs vége, legalább még egyszer ilyen hosszú szakasz volt vissza,

és aztán a következő részen ez újra így történt.

Közel két kilométeres szakaszon keresztül ment a felvonó 1400-1500 m magasságba. Nekem félelmetes volt az alattunk levő mélység, de megérte. Fentről láthattuk a Wolfgangseet, a Mondseet, a Wallerseet, a Fuschlseet, az Irrseet, a Krottenseet, a Schafberget és a Höllengebirgét.

Elsétáltunk a hegycsúcs túloldalára, ahonnan a Dachstein havas hegycsúcsai voltak láthatók. A hüttében ettünk egy-egy sachertortát (ha már islert nem sikerült) és tejet ittunk hozzá. Leérkezve lesétáltunk a tópartra, nagyon kis kellemes városka volt ez.

5. nap

Bad Gasteinbe mentünk, ahol tavaly az őszi szünetben „nyaraltunk”. Először az aranybánya-kiállítást néztük meg. Nem volt különösebben látványos, de még soha nem láttam ezelőtt aranyércet tartalmazó követ, így ez nagyon izgalmas volt. Voltak még további kristályok, aranybányász használati eszközök, makettek.

Aztán a Felsentherme fürdőbe mentünk, ahova egy négyórás belépésre jogosított fel Salzburgerland kártyánk. Kellemes kis fürdő volt csúszdával, ugródeszkával, különböző pezsgő és masszírozó élményelemekkel. A szaunavilágot ez alkalommal is kihagytuk, hiszen gyerekekkel nem ez a legérdekesebb. A fiúk talán legjobban az ugródeszkát élvezték, még Dani is megszámolhatatlan alkalommal beugrott, mosolyt keltve ezzel a strandon többek arcára. Persze ellenállni mi sem tudtunk a lehetőségnek, így mi is ugrottunk néhányat (és még víz is maradt a medencében).

A csúszdán is lecsúsztunk néhányszor – nem volt hosszú, sötét és világos szakaszok váltották egymást, jó volt ez is. Nagyon kellemes időnk volt, a víz is kellemes hőmérsékletű volt, és élveztük a medencéből a havas hegycsúcsok látványát.

A strandolás után Bad Dorfgasteinből felvonóval indultunk a hegyre, de sajnos csak a középső állomásig mehettünk, mert az utolsó járat a hegytetőről 16.10-kor volt, és arról lekéstünk. Középről viszont nem nyújtott a kilátás annyit, mint amire számítottunk, így elég hamar lementünk ismét a völgybe, majd visszamentünk a szállodába, ahova épp vacsorára értünk. Ma bécsi specialitás várt: „Wiener Schnitzel”, azaz rántott husi!

6. nap

Hiába terveztünk erre a napra strandolást, sajnos nem volt túl jó idő – vagyis szakadt az eső. Ezért úgy döntöttünk „átruccanunk” Németországba, és Berchtesgadenben megnézzük a Hitlernek épített Sasfészket.

Ennek megtalálása nem volt egyszerű, nem bővelkedett a hely táblákban, úgy tűnik a németek – teljesen érthetően – nem büszkék a helyre. Amikor viszont megtaláltuk, a német precizitás rögtön szemet szúrt. A hegyre először busszal, majd lifttel mehettünk fel.

A jegyvásárlásnál rögtön megmondták hányas számú buszra üljünk (hogy mindenkinek jusson ülőhely), és mielőtt továbbmentünk a lifttel, helyet kellett foglaltatni a lefelé menő járatra, hogy biztosan legyen helyünk. A lift belülről arany színben pompázott, régi telefon is volt benne. Sajnos a kilátást a felhők igencsak eltakarták, így nem sokáig maradtunk fenn.

A lefeléutat ismét busszal tettük meg,

és még a Königseehez is elmentünk, amit a hegyről láttunk.

Sajnos itt már az eső igencsak belendült, bőrig áztunk mire a parkolótól a tóig értünk, ezért inkább innen is visszasiettünk az autóhoz. Útközben végig különböző árusok voltak, szinte bármit lehetett náluk kapni: drindlit, ásványokat, ékszereket, túrabotokat, ruhákat, füstölt árukat, „mormotazsír-krémet” stb.

7. nap

Reggel bizonytalan időjárás fogadott, így a tervezett strand helyett a salzburgi állatkertbe mentünk. Az állatkert nem túl nagy, és viszonylag kisebb az állatfajok száma (pl. a budapesti állatkerthez képest), de az állatok szépen bemutatva, jó körülmények között vannak elhelyezve.

Érdekes módon nekem az egyik legjobban a háziegér tetszett. (Brrrr......) Ezek és a patkányok (brrrrr...) is valódi életterükön vannak bemutatva, az egerek például egy konyharészletben laknak.

Ezen kívül klassz volt még az afrikai állatok: zebrák, orrszarvúk bemutatása, amiknek jó nagy „mező” állt a rendelkezésére.

Alpakát is simogattunk, jó puha volt a szőrük.

Időközben kisütött a nap és nagyon szép idő lett, így visszafelé elmentünk a wagreini élményfürdőbe. Ez azért nem volt akkora élmény, mint a bad gasteini Felsentherme. A kinti medence vize elég hideg volt. A csúszdák azért ennek ellenére klasszak voltak, de más nemigen volt. Az egyik csúszdán még Dani is lecsúszott velem kétszer, Dávid persze megint jó sokat csúszott. Legjobban az ún. turbócsúszda tetszett neki, ami végig fedett volt, de az egyik részén teljesen átlátszó.

Még volt egy kis időnk, így felmentünk a Planaistraße nevű úton az egyik helyre. Itt fenn több játszótér is volt, és mászófal és persze gyönyörű kilátás, hangulatos hütték. Több siklóernyős is indult innen.

8. nap

Délelőttre még jó időt ígért a meteorológia, míg délután-estefelé már eső és vihar volt várható. Ezért reggeli után rögtön elindultunk a Dachsteinre. Először autóval mentünk fel a szerpentines úton, majd a Dachsteinbahn szállított a 2700 m magas Hunerkogelre a gleccserhez. Mielőtt felszálltunk volna, néztem, hogy a kasszával szemben egy tévében síelő emberkéket és jó nagy havas tájat mutatnak, de akkor nem hittem volna, hogy ez élőkép. Annak ellenére sem, hogy a kijelző 150 cm hóvastagságot írt.  Felvitt a felvonó, és kiszállva tátva maradt a szánk: sípályák, sífutópálya, felvonók, hó és hó mindenütt. Hihetetlen volt a látvány.

Nem volt túl hideg, de a 40 km/h-s szél miatt fázós volt az idő. Először megkerestük a jégbarlangot, persze néhány hógolyó elrepült már ott is útközben.

A jégbarlangban csodás dolgokat láthattunk: Sidet és Diegot a Jégkorszakból,

tróntermet, jégbefagyott rózsákat,

könyvet, embereket, görög oszlopokat – persze mind-mind jégből faragva.

De a leggyönyörűbb nekem a Haydn jégszobor volt zongorával, változó színű fényekkel megvilágítva.

Nem volt túl hosszú, de mégis megérte, sok-sok döbbenetes gyönyörűséget láttunk. Kijöttünk és ismét sétáltunk a hóban és hógolyóztunk és persze sok-sok fényképet készítettünk. Dávid még egy mini-hóembert is készített.

Kimentünk a Skywalker nevű kilátóra is, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk.Lefelé pedig kb. 250 méternyi sziklafal volt alattunk.

9. nap

Lassan a nyaralás végéhez közeledtünk - sajnos. Nem akartunk már túl messzire menni, hogy rákészüljünk a hazaútra. Így a - szintén ebben a völgyben található - trautenfelsi kastélyhoz mentünk, ahol helytörténeti kiállítást néztünk meg.

A vár előtt klassz játszótér volt,

de a múzeumben is remekül éreztük magunkat. És a gyerekek is! Kitömött állatokat láthattunk az élőhelyüknek megfelelő környezetben bemutatva,

használati tárgyakat, kipróbálhattunk régi játékot,

megnézhettünk egy élő, működő méhkast belülről,

a jelmezes szokásokról videós áttekintést láthattunk,

sok-sok élményelemmel gazdagított kirándulást láthattunk. Az időszaki kiállítás a madarakról szólt, ahol többek között madártollat vizsgálhattunk mikroszkóppal,

és a végén a gyerekeket tollas dísz és játékos feladatok várták.

Minden pénteken Rohrmoosban vásárt rendeztek a helyi kézművesek, termelők munkáiból. Elmentünk megnézni, de nem volt túl nagy a vásár, mindössze 8-10 eladó árult itt (fafaragásokat, régiségeket, hentesárut - köztük tökmagos kolbászt! -, lekvárt stb.), innen jól látható volt a nyári síugró pálya is.

Utána Schladmingban sétáltunk ismét egy kellemeset a főutcán, és természetesen ez alkalommal már a játszótér sem maradhatott ki.

10. nap

Nagyon tetszett a pár napja felkeresett Planai hegyiút, így ismét ellátogattunk oda.

A gyerekek főként játszótereztek, falra másztunk,

de megnéztük a siklóernyősök felszállását is,

hallgattuk a hüttékből a sramlizenét, élveztük a kellemes napfényt, igazán kellemes volt a hangulat.